Élet az élsportban

Törékeny emberi test

   Egykori fiatal, kezdetleges szakmai tudását rajtunk kísérletezgető edzőm a következőképp érttette meg velünk, csapatával, miért is fordítsunk különös figyelmet testünkre:

“Ne feledjétek, mi, kajakosok, olyanok vagyunk, mint a kurvák: a testünkből élünk.”

 

  Nagy meglepetés volt a 16 éves Sárának, amikor először lesérült és egy bögre teát képtelen volt szájához emelni gyulladt ínhüvelyes bal kezével. Térdficamtól kétszeresére dagadt térdemmel 10-szer meggondoltam, mikor és merre induljak, inkább fújtam az ingujjamba az orrom, mintsem, hogy két lépést tegyek az íróasztalomon hagyott zsebkendőért. A kamasz testem sok mindent elviselt, megemésztett, kibírt, kamasz eszem – pedig – elhitte, hogy ez mindig így lesz.

– Kizárt, hogy én ma megint beüljek abba a rohadt kajakba… Nem. Nem bírom. Elegem van! – így kezdődik egy átlagos beszélgetés a mi kis territóriumunkban – az öltözőnkben – úgy minden edzés előtt.

– Nézd meg, légyszi! – hátamat Hedónának fordítva letoltam az edzésnadrágom, hogy megvizsgálhassa egy kajakülés formáját kopírozó, már-már gennyedző sebemet a fenekemen – Gennyes?

– Fúj, baszki, az hát! Tegyél a segged alá polifoamot… – kajakos körökben bevált megoldás egy vékony, strandokról ismert polifoamból kivágni egy darabot és a hajó ülésére ragasztani. Népbetegség nálunk a sebes fenék, na, meg az ülőgumógyulladás. 

– Ááá, nem lehet… A Mesti egyből kiszúrná, hogy magasabban ülök . – magyaráztam, mintha Hedi nem tudná.

– Te tudod… A hátamat leragasztod gyorsan, légyszi? – nyomott kezembe Hedi egy tekercs Leukoplastot, hogy tépjek belőle és gondosan ragasszam le sporttopja által kidörzsölt bőrét. Kölcsönös tisztelet, ami köztünk és a Leukoplastot előállító cég között van: ez az egyetlen tapasz, ami nem ázik le egy hosszú edzés során sem bőrünkről és kitartóan védi azt; a cégnek cserébe komoly anyagi hasznot hozunk heti egy-egy tekercs fogyasztásával. Egy gyors ragasztás még a tenyerekre is, és már kezdődhet is az edzés.

Szóval, valahogy így zajlik egy maraton versenyre való felkészülés vagy csak egy egyszerű tavaszi alapozó időszak, amibe éppen bele is kezdünk a napokban. 

Jó magam mazochista, és edzőm szadista hajlamait megfelelően kielégíti egy-egy maratoni versenyszezon legyűrése – persze – miután végeztünk a nyári síkvízi (=rövidtávú) versenyekkel. Hedóna fejében – állítása szerint – semmiféle furcsa hang nem viszi őt a maraton kajakozás irányába. Ő puszta baráti, csapattársi szolidaritásból csinálja végig velem a nyár végi felkészülést saját vakációját így októberre halasztva. Na jó, lehet, hogy igazából Budo bácsi tette kötelezővé neki, hogy legyen kin gyakorolnom a beborítást, bokorba szorítást, vízzel süllyedésig teli lapátolást. Barátságunk ezt is túlélte. 

Fizikailag és mentálisan is meg tud terhelni, amikor nyár végén szünet nélkül belekezdünk egy egészen más edzéstervet, mozgást és mentalitást igénylő felkészülésbe. Hisz, a Kárpát-medence négy évszakával tökéletesítette ezt (is) számunkra, magyar kajak-kenusok számára: az ősz szépen kivezet a nyári meleg, megfeszített versenytempóból a nyugodt téli időszakba, amikor mindenki átgondolhatja a szezont, tanulhat belőle és felkészülhet a következőre, aminek a végén már a tavasz első plusz fokai úgy csábítják a vízre a versenyzőt, mint Anyát a szezonvégi leárazások a Westendbe. Kora ősszel már nem lelkesedek annyira a kajakozásért. Legalábbis egészen addig nem, amíg azt valaki – legtöbbször saját magam – el nem veszi tőlem.

– Azt a mindenit, Sára… – képedt el a sportorvos kezemet vizsgálva – Ez egy nagyon súlyos állapotú ínhüvelygyulladás. Hallja, ahogy nyikorog?

– Érzem!! – válaszoltam kissé emelt hangon, ahogy próbáltam kiszabadítani kézfejemet kezei közül mielőtt még egyet tekert volna a csuklómon, amit napok óta mozdítani sem bírtam. 

– Pihentetni kell! – a két szó, amitől az addig állandóan pihenni akaró, hulla fáradt élsportoló retteg – Sőt, be is gipszelem.

– Neeem, neeem, neem, biztos, hogy nem! Egy hét múlva utazom a Maraton Világbajnokságra, nagyon sokat készültem rá.

– Azt látom… Nem fogod kibírni, sajnálom. Olimpiáról is kellett már hazaküldenem lázas versenyzőt, tudom, milyen érzés… – próbált nyugtatni a keretorvos, de csak rontott a helyzeten.

– Párosban is rajthoz állok, nem csak egyesben. Nem tehetem meg a párommal, Ő is legalább ennyit készült, és még edzenünk kell. Nincs más megoldás? – nagyokat nyeltem, ahogy a sírást próbáltam visszatartani.

– Kétszer leevezni több mint két óra hosszú távot ezzel a kézzel? Van másik megoldás, a csoda. Hát, szorítsd össze a fogaidat, ha erre vállalkozol.

Képtalálat a következőre: „anatómia kézfej”

Kezem égető fájdalmánál a lelkem fájdalma sokkal elviselhetetlenebb volt. Ezerszer megbántam, hogy amikor lehetett, amikor kifogásolhatatlan formában voltam épen és egészségesen, a hajóm közelében sem akartam lenni, nyűgös voltam minden edzés előtt. Nem értékeltem, sőt fel sem fogtam, mekkora kincs a Dunára tenni a hajót és evezni. Egy picinyke alkatrésze ez az ínhüvely edzett testemnek – tudom, mióta a guglin utánajártam – és mégis, ha baja esik, az egész gépezetem nem ér semmit a kajakban. Egyetlen gyenge láncszem és a nagyon hosszú és erős lánc szakad. A barátok ilyenkor mutatkoznak meg: sokan körülöttem – többen, mint gondoltam – mind azért voltak, hogy az ép, felkészült, magabiztos, tettre kész Saci sétálhasson be a verseny helyszínére a szúrós tekintetű ellenfelek közé, és a vízen megmutathassa tudását. Csodának vagy az erős gyulladáscsökkentőnek – amit alig akartak átadni a gyógyszertárban, és amitől sebesre vakartam kiütéses bőrömet – köszönhetően fájdalommentesen, önbizalomtól duzzadva állhattam a rajtvonalra kétszer is a Maraton Világbajnokság hétvégéjén. Úgy eveztem, mint akinek minden húzás ajándék. Mert az is volt.

  Esténként az ágyamban feküdve el szoktam tűnődni: a Hold által megvilágított kézfejemet nézegetem, ujjaimat mozgatom és figyelem, ahogyan az apró csontok, ízületek és szalagok egymást támogatva működnek. Tökéletes. De, amilyen tökéletes, olyan törékeny is.

A csoda talán csak annyi, hogy itt és most, ebben a végtelen galaxisok egyikében, a mi kis Földünkön egy idegen eredetű információ alapján az anyagok sokaságából létrejöhettem Én. És, ebben a végtelen galaxisban rátaláltam Budo bácsira, akivel holnap reggel 6:40-kor találkozom, hogy élhessek egy álomért.

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!