Egyáltalán nem akartam az egykori Ferihegyi Reptér 2B termináljában lenni akkor, körülvéve a nagy tudású, magasra tett léceivel izgatottan várakozó magyar csapattal – akik elől gondosan titkoltam az éppen a sírással vívott csatámat. Pár lépés még hiányzott utamból a kilátóig, melynek magasságából ma már tisztán látom, hogy az én dolgom aznap pontosan a Liszt… Tovább »
Az ismeretlen élsport
Egyáltalán nem akartam az egykori Ferihegyi Reptér 2B termináljában lenni akkor, körülvéve a nagy tudású, magasra tett léceivel izgatottan várakozó magyar csapattal – akik elől gondosan titkoltam az éppen a sírással vívott csatámat. Pár lépés még hiányzott utamból a kilátóig, melynek magasságából ma már tisztán látom, hogy az én dolgom aznap pontosan a Liszt… Tovább »
Legutóbbi bejegyzésemet a 2017-es szezon első versenye előtt írtam még áprilisban – most pedig az év utolsó versenyébe is mind belenyugodtunk már. A lényeg a sok történés hatására sem változott számomra – viszont igaz, kicsit valahogy másképp fogom ma a tollam. Az elmúlt hetek üresjárataiban – ilyen üresjárat, amikor zsibbadtan várom, hogy kávém kikotyogja… 
– Én ezt egyszerűen nem értem… Hát a sport nem a munkáról, tiszteletről, méltó győzelemről és alázatos veszteségről szól? Mi ez a folytonos dráma, köpködés és mutogatás, amit művelnek? – a versenyhétvége feszes programjától és légkörétől még túlhevülve már-már idegesen szánakoztam a szegedi válogatón látottakon és hallottakon: a siker apró és hamar kihunyó fényéhez aligha… 
Egykori fiatal, kezdetleges szakmai tudását rajtunk kísérletezgető edzőm a következőképp érttette meg velünk, csapatával, miért is fordítsunk különös figyelmet testünkre: “Ne feledjétek, mi, kajakosok, olyanok vagyunk, mint a kurvák: a testünkből élünk.” Nagy meglepetés volt a 16 éves Sárának, amikor először lesérült és egy bögre teát képtelen volt szájához emelni gyulladt ínhüvelyes bal… 
Nem szeretek az Olimpiáról beszélni. Hajhászni egy álmot – érte élni, érte kelni és vele feküdni – amikor lehet, hogy az egésznek a végén csak egy hatalmas bukta lesz, egy csúnya hason csúszás. Félelmetes. Vagyis – számomra – bukta már biztosan nem, így is többet kaptam már ettől az úttól, mint azt valaha is remélni… 
Háromra nagy levegő és spuri. Ez volt a nagy terv, miként jussak el a fertőzött folyosón keresztül a konyhába egy újabb 1000 mg C-vitamin adagért. Mintha a Walking Dead múltheti epizódjába csöppentem volna, olyan volt most otthon lenni. A három élőhalott még késő d.u is pizsamájukban járkáltak egyik ágytól a másikig, a taknyos zsebkendőket… 
Kellemetlen, de beismerem: Anyukám nagyobb hírnévre tett szert a kajak-kenu világában,mint nekem sikerült. Ezt nem a fényes sportolói múltjának köszönheti, akaratán kívül vált naggyá. Nálunk nem csillognak olimpiai érmek a nappali vitrinjében. Habár Apa kerületi sakkversenyen való részvételéért kapott oklevelét kitettük. Arra, mondjuk, nagyon büszkék vagyunk. Az élet kifürkészhetetlen útjain éppen elmélkedő Anyukám… 
Oroszra fordította: Alexis Choulichov Úgy sejtem, a ’90-es évek felé járhattak, amikor a Magyar Kajak-Kenu válogatott sítáborozni ment valahová az osztrák hegyekbe. Én ekkor még meg sem születtem. Borzasztó okos ötlet, egyébként, válogatott kajakosokat síelni vinni, minden évben eltöri valamelyik a karját egy csúnya esésben… Hasonlóan járt szegény elődöm is, edzőm akkori versenyzője. Feküdt… 